Blog

Adok-kapok…

Mielőtt hozzálátnál a változtatásokhoz, azért egy valamit érdemes tisztázni.

Amit működtetsz, az egyáltalán nem biztos, hogy igaz belső lényed megnyilvánulásai.

Hiszen másolás útján fantasztikusan elsajátítottuk a generációs mintákat, úgy élünk velük és követjük őket, mintha valóban tiszta önvalónk vezetne minket.

De nem a szerepeink vagyunk, nem az, amit játszottunk a múltban vagy éppen játszunk a jelenben.

Nem a szüleink, nagyszüleink és egyéb felmenőink vagyunk.

Viszont, ha az ő mintáikat követve éljük az életünket, akkor az ő cselekedeteik, reakcióik, megnyilvánulásaik fognak visszanézni ránk a tükörben.

Olyan ősi viselkedésmintákat követhetünk, melyek tudat alatt átveszik felettünk az irányítást. Érdemes lehet leülni és figyelni a környezetünk reakcióit tetteinkre, illetve megnézni hozzátartozóink megnyilvánulásait.

Könnyedén rá fogunk jönni, melyek azok, amelyeket lemásoltunk és igazából nemhogy boldoggá nem tesznek minket, de még meg is keseríti az életünket.

Azt ne feledjük, őseink viselkedésével nincs baj. Azt tették, amit akkor tudtak, ott és olyan formában, ahogy képesnek érezték magukat rá. De az ő életük nem a miénk, mindenkinek megvan a maga útja és feladata az életében. Olyan módon, ahogy ő azt a legjobban be tudja végezni.

PAG

2022.09.25.

„Hol volt, hol nem volt…”

Változás. Napjainkban erre az állandó és örök érvényű folyamatra úgy tekintünk, mint egy címlap sztorira.

De hát nincs új a nap alatt…

Csak nézzük meg az emberiség történelmét, változott-változik bármi is?

Kapzsiság, háború, betegség, féltékenység, bánat, gyász és persze öröm, boldogság, egészség, jólét voltak, vannak és feltehetőleg még egy ideig lesznek is.

Akkor mégis mi változik?

Az, hogy miként vagyunk jelen ezekben az eseményekben, állapotokban, érzésekben.

A mi hozzáállásunk változik.

Az idő múlásával a megélt tapasztalatok következményeképpen újra és újra másként fogunk a dolgokra reagálni. Ez persze nem feltétlen jelent fejlődést.

 Hiszen, ha kavicsokkal dobálnak minket és az ötödik alkalommal nemhogy kaviccsal, hanem mázsás szikladarabbal válaszolunk, akkor ugyan a változás bekövetkezik, de a kavicsdobálás eredménye háború lesz.

Rajtad áll, hogy sziklarögökkel vagy kenyérrel vágsz vissza.

A motivációd és választásod attól függ, mit tanultál az ismétlődő kavicsdobálásokból.

Ehhez bizony kemény önvizsgálatot érdemes tartani, elfogadni, ha hibáztunk, megbocsájtani magunknak és másoknak ugyanezekért.

Ezt pedig ne halaszd holnapra, hogy minél előbb megélhesd azt, „ami még nem volt”.

PAG

2022.09.18.

Ami soha nem volt a miénk, azt tulajdonképpen nem is kell elengedni.

Egy életet vagy több évet, évtizedet együtt tölteni szeretteinkkel, majd hirtelen, vagy hosszabb kísérés után elköszönni tőlük, a „kitudja viszontlátásig”, embert: testet-lelket próbáló feladat.

Szülők, nagyszülők, testvérek, gyermekek mind-mind úgy szerepelnek a szótárunkban, hogy a mieink. A fiam, a lányom, az anyám, az apám stb. Birtokviszonyban, de valóban a mieink.?

Hasonlítunk egymásra külsőleg és szokásainkban. Generációs mintákat adunk tovább egymásnak, de ettől még a saját batyunkkal a saját utunkat járjuk.

 Hogy kiket választunk útitársnak, az is a mi döntésünk. Azoknak, aki vállalják, hogy kísérnek minket, hálával tartozunk. De nem jogosít fel minket a generációs korkülönbség sem, hogy bármit is elvárjunk egymástól.

Életünk során végtelen soknak tűnő pozitív és negatív jelzővel címkézett érzelem van jelen.

Ezek az érzelmek mennyire a mieink? Vajon ezeket el tudjuk engedni?

Egyes filozófiák, elképzelések szerint az érzelmek energiák, és mint ilyen, a fizika törvényének eleget téve, jönnek-kicsúcsosodnak-mennek, áramlásában léteznek. Tehát, a mi döntésünk, ha egy – egy érzelembe beleragasztjuk magunkat és ettől szenvedünk, és szenvedtetünk.

Amennyiben eszerint tekintünk a mindennapjaink érzelmi hullámvasútjára, akkor az életünk nem egy végtelennek tűnő rémálom, hanem egy állomásokkal-pihenőkkel tarkított utazássá minősül.

Hiszen mindannyian átutazók vagyunk!

PAG

2022.09.11.

„Miként lehet áthidalni a végtelennek tűnő szakadékot?”

Szerintem mindenki elmondhatja magáról, hogy a múltban vagy a jelenben voltak/vannak olyan kapcsolatai, melyek koránt sem felhőtlenek.

Olyan, mintha nem értenénk egymás nyelvét, vagy nem hallanánk egymás szavát. És ez nem csak távoli ismerősökkel fordul elő, hanem családon belül is igaz. Sőt talán még intenzívebb is lehet a megélés. És ettől, még érthetetlenebb lehet számunkra hogy, ha ugyanazon szokások, generációs minták alapján neveltek minket, akkor miért mégis az óriási szakadék közöttünk.

Egyes esetekben odáig is eljutnak a felek, hogy nem is beszélnek egymással.

Megtörténhet az is, hogy minden kapcsolatot megszakítanak.

Igen ám, de az idő múlásával a szőnyeg alá sepert dolgok nem oldódnak meg, és nem is tűnnek el.

 Mi történik akkor, ha például egy szülő gyermek kapcsolat jut el a végletekig és teljesen megszakítják a kapcsolatukat?

Majd a kor előre haladtával a szülő esetleg megbetegszik és szüksége lenne a gyermekére. Gondoskodására, jelenlétére, támogatására.

Miként lehet áthidalni a végtelennek tűnő szakadékot?

Ilyenkor sokan úgy gondolnák, hogy elfogadás és megbocsájtás útján ez lehetséges. Ez így igaz.

 De vajon képesek lehetünk-e erre, ha önmagunk tulajdonságait, szokásait sem fogadjuk el olyannak, amilyenek. Önvizsgálat és belátás nélkül, esetlegesen változtatások nélkül saját lényegünkkel –életünkkel kapcsolatban.

Nyitva hagyom számotokra a kérdést….

Mélázzatok rajta, és ha kedvetek tartja, osszátok meg velünk, mire jutottatok…

PAG

2022.09.04.

„Napjainkban örömről, boldogságról, elégedettségről beszélni már- már bűn.”


 Egyrészt azért, mert bizonyos körökben úgy vélik, pénzért mindez megvehető. Másrészt vannak, akik nehéz anyagi, családi körülményeik áldozataként, szinte elutasítják az élet szépségének, jóságának állapotát és lehetőségét.

Bármelyik hozzáállást is érezzük közel magunkhoz, a végeredmény ugyanaz.

Nem élünk, csak túlélünk.

Túléléseinkben megjelennek a csalódottságok, krízishelyzetek és a bűn, harag, bánat, aggodalom, félelem, kétely, szomorúság érzései. Ezek mind felemészthetik belső motivációinkat, türelmünket, kitartásunkat, pozitív hozzáállásunkat.

Ilyen csüggedt, megfáradt lelkiállapotban pedig szinte kizárt, hogy bárminemű betegség meg ne jelenjen testünkben.

Amennyiben túlfeszítjük a húrt, ezek a betegségek érhetnek minket villámcsapásként. De persze lassan, apróbb panaszokkal indulva a komolyabb tünetekig, is beszivároghatnak a testünkbe.

A túlélés az élet illúziója, és mint ilyen, az árnyékoldal képviselője.

Érdemes hát résen lenni, figyelni testünk jelzéseire, érzéseinkre, érzelmeinkre.

 Hiszen nincs jobb orvosság a megelőzésnél.

PAG

2022.08.28.

Folytatásként az előző blog bejegyzéshez...

Gandhi bölcs idézete való igaz, ugyanakkor ebben az örült tempóban, amiben jelenleg éljük mindennapjainkat, arra vágyunk, hogy begubózzunk, magunkra zárjuk az ajtót és mindenki hagyjon minket a megszokott napi- heti – éves rutinunkban leledzeni.

Mert ez bármennyire is rossz, legalább már ismerjük.

Azonban nem kell gurunak lenni ahhoz, hogy belássuk, ami eddig működött vagy működtetve volt, már nem életképes. Ezért is omlik össze körülöttünk minden.

Így tudom, nagy bátorsággal, de ki kell lépnünk a biztonságosnak hitt falak mögül és cselekedni szükséges. Ez életünk minden területére igaz.

És igen, nem tudjuk mi lesz az eredménye, de hogy is szól a mondás? Aki mer, az nyer.

Fontos, hogy ne ijedjünk meg attól, hogy másként alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt mi korábban elképzeltük. Egónk korlátainak következtében nem mindig látjuk mi az, ami igazán jó számunkra, és vannak dolgok amelyek sikeressége csak a későbbiekben igazolódik.

Bármi is legyen az eredmény, abból építheted fel újra és újra a biztonságos teredet.

Ezen a ponton jutunk el a hit kérdéséhez, mely a bizalmon alapul egy felsőbb vezetésben és általa Önmagunkban.

PAG

2022.08.21.

Változások gyűrűjében élünk, és újra meg újra ugyanazokat a köröket futjuk.

Vajon  miért és meddig?

Tudatos önismereti úton haladva, eljuthatunk odáig, hogy a nem támogató szokásokat és mintákat magunk mögött hagyhatjuk.

Ezek azok, amelyek megfosztanak minket a lehetőségeinktől, és mint egy láthatatlan gyűrű, korlátok közé zárnak.

Komfort zónánk határait súroljuk, olykor túllépjük. Ehhez bátorság és felelősségvállalás szükséges.

Szembenézni saját romboló szokásainkkal, elfogadni hogy generációs mintákat követünk, melyekkel teljes mértékben azonosulunk.

Majd ezt meghaladva, kitartással és odafigyeléssel, bátran más döntéseket hozni egy új látásmód alapján, az egymást követő különböző élethelyzetekben.

Amennyiben így teszel, akkor már nem biztos, hogy sokat kell várnod…

És honnan fogod tudni, hogy már nem a magad és mások által kreált illúziót kergeted a gyűrűben?

Onnan, hogy a gyűrű megszűnik gyűrűnek lenni, és mint  a körforgalom kihajtói, kapukat nyit számodra, ahol bátran kihajthatsz. Hogy melyiken, az a  Te újabb szabad döntéseden múlik.

PAG

2022.08.14.

Régi mintákkal nem tudunk új dolgokat működtetni….

Mert bizony egy hirtelen fellépő betegség, egy baleset, egy fokozatos egészségügyi leépülés azonnal vagy folyamatában egy krízis helyzethez vezethet. Ami volt, időszakosan vagy véglegesen, de megszűnt.

Mindennemű változás a ma emberének komoly kihívást jelent.

Eltávolodtunk a természettől, a ciklikus körforgást csak az akciókból ismerjük, mikor készüljünk a húsvétra vagy a karácsonyra. Mikor van tavasz vagy tél. A természet örökös változása, akár csak a nappalok éjszakák egymásutánja, a hétköznapi feladataink különbözőségei, mind- mind változások. Megszokott minták követése, a rutin viszont elveszi tőlünk a rugalmasságot.

Megfosztjuk magunkat az új lehetőségektől. Pedig ha ezekbe tudatosan állnánk bele, még egy gyengélkedő hozzátartozónkról való gondoskodást is könnyebben élhetnénk meg. Ez nem azt jeleneti, hogy közömbössé kell válni az érzelmeink és a beteg irányába, hanem azt hogy aktuális életfeladatunkat könnyebben tudjuk elfogadni. Legyen szó lábadozók ápolásáról, vagy életvégi folyamatok támogatásáról.

PAG

2022.08.02.

Meg fog halni. Én tudom.
De vajon ő tudja-e?
Megkérdeni nem merem.
A ki nem mondott szavak súlya
Mázsaként ül szívemen.
Enyhíteném kínjait,
Ápolnám őt szívesen.
De hogy tegyem, ha közben látom
Szenvedést okoz neki
Gyakorlatlan két kezem?
Nem tudom, mit adjak neki,
S hogy emeljem meg.
Nem tudom hogy tegyek jót:
Ha engedek?
Vagy érte küzdök - ellene?
Éjszakánként hallgatom
Lélegzete vételét
Olyan fura, egyenetlen
Most meg kellene ijednem?
Nappal kimerülten
A halálra gondolok.
S rám zúdul a bűntudat
Szörnyeteg vagyok s gonosz!
Mondd, mit tegyek
Hogy jó legyek?
Hogy ne a kínzó bűntudattal
Éljem tovább
Hátralévő létemet?
Mondd, mi történik Vele?
Értem én, hogy haldoklik,
De vajon az mit jelent?
Hogyan lesz a nagybetegből
Holt s eltávozott szellem?

Tele vagyok kérdésekkel.
Választ várok gyötrődve.
És ami a legfontosabb:
MOST még itt van, velem.
Még mit tehetnék érte??
(Beke Éva)