Az Ars Moriendi (meghalás művészete) mozgalom a 14-15. században indult Franciaországból, amikor felismerték annak a jelentőségét, hogy nem mindegy, milyen lelkiállapotban lép át a beteg a halál kapuján. Az örök kárhozatba vetett hit rettegésben tartotta a középkori embereket, és fájdalmas lelki kínok közé sodorta a haldoklókat. Ennek feloldására indították el ezt a mozgalmat, melynek legnagyobb jelentősége, hogy visszaadta a korabeli hívők önrendelkezési jogát lelkük útjának jövőképe felett, ezáltal megadta a lehetőséget a szabad akarat és a felelősség felvállalásából fakadó méltóság megélésére. A korabeli keresztény hitvilág motívumainak felhasználásával megfestettek 11 képet a haldoklók lelki tusájának különféle állapotairól, és az ezekből létrehozott, magyarázatokkal ellátott könyvet adták a betegek kezébe, papi támogatással. Ezzel a módszerrel segítették a beteget a helyzetével való megbékélésében, lelkének megnyugtatásában és haldoklásának folyamatában.
Kovács Dénes Az „ars moriendi” táblák üzenete című tanulmányában azt írja:
„Hasonló koncepciójú meghalási modellt tárnak elénk a középkorból ránk maradt „ars moriendi” vagy „ars bene moriendi” táblák amelyek elnevezése a jó meghalás művészetére utal. …… A 11 tábla öt kísértést és azok ellentétpárját mutatja be, melyeken keresztül a beteget a halál elfogadásához és a fokozatos megnyugváshoz segíti. … A táblák tanulmányozása által a hit, a bizalom, a türelem, az alázat és az örök értékek tudatosultak a betegben. Az ars moriendi … azt képviseli, hogy a meghalás művészete nem egy szakrális intézményen múlik. Az embernek sokkal inkább magán kell dolgoznia. Az ember a belső világában találkozik mind a cselekedeteinek újraértékelésével, mind pedig az Isten óvó gondviselésével. Azt a lényeges üzenetet képviseli, hogy az embernek lehetősége van a halálra való tudatos felkészülésre úgy, hogy még életében megnyugvással fogadja el a meghalás tényét. … A képek azt a lelkületet tükrözik, hogy használatuk által a lelki megtisztulás folyamata nem tolódik ki egy, a hit által vélt halál utáni helyre, hanem lejátszódik már a halál előtt az ember lelkében. Ezért mondja Danwerth (1999), hogy “az ars moriendi a jó halál elérésének ideális módját tanítja.”