Kedves érdeklődők, látogatók, jóbarátok és ismerősök!
Nagy örömmel osztjuk meg október 22-i egész napos rendezvényünk, az 1. AME Nap sikerét, melynek hatására – és a résztvevők erőteljes bíztatására – rögtön el is döntöttük, hogy hasonló ismeretterjesztő, információ megosztó, áthangoló és átmozgató napokat a jövőben is rendszeresen fogunk szervezni.
A visszajelzések szerint minden résztvevő, legyen szakmabeli, egyesületi tag, hozzátartozó vagy téma iránt érdeklődő, nagyon jól érezte magát. Új megélésekkel gazdagodva, a téma ellenére sok-sok nevetéssel, felváltva komoly témákkal és játékossággal töltötte a napot. Megismertettük a résztvevőket egyesületünk elképzeléseivel és már működő tevékenységeivel, igyekeztünk megválaszolni feltett kérdéseiket. Beszéltünk a halálhoz való társadalmi hozzáállásról, vagy inkább hozzá nem állásról, a halálfélelemről, a fizikai fájdalom és a félelem kapcsolatáról, a hospice jelenlegi küzdelmeiről, a haldoklás lelki és fizikai lépcsőfokairól. Elemeztük, mikortól és hogyan érdemes önmagunkon dolgozni ahhoz, hogy méltó és békés halálban legyen részünk.
A témát lazítottuk hangtálakkal és szélcsengőkkel tartott ÖsszeHangoló hangfürdővel. Az ElMegEngedő jógán megtapasztaltuk a meditatív testhelyzetek lenyugtató hatását, és nevetve – áhitatba merülve táncoltunk a LétKörForgó mozgásra épülő, a testtudatosságot és a közösség erejét előtérbe helyező foglalkozásán.
Bízunk abban, hogy sikerült megmutatnunk, mindezen foglalkozásokkal hogyan szeretnénk a segítő szakmában dolgozók, a hozzátartozók erőnlétét, mentális egészségét megőrizni.
Az együtt töltött nap során sok egyéni beszélgetés, ismerkedés is történt, így minden esély megvan arra, hogy a találkozások folyományaképpen új együttműködések, kreatív ötletek kapjanak teret mind a résztvevők, mind pedig az egyesület életében és munkásságában.
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött és jelenlétével gazdagította ezt a csodálatos napot! Bízunk régi és új támogatóink anyagi segítségnyújtásában, hogy minél több hasonló napot szervezhessünk.
Fogadjátok szeretettel az AME napon készült fotóinkat:
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/IMG_2658-2-scaled.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/IMG_2664-1-scaled.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/312539117_685697872679035_8233755013193765575_n-1-1.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/307870940_478415240987269_2867987732855288413_n-1-1.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/312561434_632407885190212_665131740625794911_n-1-1.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/312258555_3381407372159681_2850620091579945542_n-3-1.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/IMG_2721-1-scaled.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/IMG_2748-scaled.jpg)
![](https://www.arsmoriendi.hu/wp-content/uploads/2022/10/311986257_799289447971690_2560285861145141099_n-1.jpg)