Út

A halál nem rémít engem,
Nem félek tőle én.
Már oly régóta kergetőzöm
Ezen a furcsa sártekén.

Átrohantam pár világon,
Rendre érkező korszakon,
Jöttem-mentem, mint egy vándor,
Elért sok, nehéz borzalom.

De megtanultam, mi az Élet,
Mikor jön harc, vagy elfogadás.
Ma már tudom, hogy Embernek lenni
A lehető legnagyobb alkotás.

Nagy mű, melynek végén
Nincs harag, leszámolás.
Csak nyugodt lélek létezik, 
S egy végső, fénylő állomás.

Ha haza lehet végre térni,
A batyu már nem olyan nehéz.
Benne sok különös dolog,
Közöttük egy sem tévedés.

Minden pontos és kiszámított,
Ívét angyal mérte ki.
Az angyal én magam vagyok,
Remélem, végül tetszem neki.

Andrea Weaver

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.