Mihez kezdjünk a társadalmunkkal?
Hagyományok, értékőrzés – Milyen áron? Milyen módon?
Azt vallom, hogy azzal kezdjünk valamit, amely közegben éppen élünk.
Legyen az bármilyen, jelentsen bármit is.
Nem véletlenül vagyok éppen itt, éppen most. Ha pedig szívünk szerint máshol lennénk, a szabad választás joga alapján arra is lehetőségünk van.
Elmenni.
Vagy nem elmenni?
Ez nem is kérdés.
Hiszem, hogy a jelenlét az egyetlen, amellyel méltó haladást tudunk elérni az égi eszmék irányába.
A tölgyfa-hasonlattal élve: Ha a tölgyfa magját messzire sodorja a szél, és eddigi tölgyfa-identitásának idegen, tán még silányabb minőségű talajba is kerül, vajon panaszkodik-e a körülmények miatt?
Én még egy tölgyfamagot sem hallottam panaszkodni, ámbár talán nem olyan kifinomult a hallásom.
Azt azonban tudni vélem, hogy két lehetősége marad: meghalni vagy kicsírázni egy számára idegen talajban, identitását megőrizve. Ez lenne itt a lényeg: lelkünk lélekmagját az isteni elrendelés szele e földre fújta. A lélekmag sűrű rezgésében kibontakoztatta azt a formát, melyet a környezet adottságait felhasználva a lehető legjobbnak ítélt. És ez nem azt jelenti, hogy a testem vagy a körülményeim bármiben is hibásak. Hiszen a kis tölgyfa-magonc se gondolhatja magát nyírfának. Belőle tölgy lesz, hiszen arra rezonál.
Hogyan függhet ez a hasonlat össze azzal a gondolatmenettel, hogy hogyan őrizzük hagyományainkat?
Mi is jelenti ebben a hasonlatban a hagyományt? Véleményem szerint maga a föld, ahova az isteni elrendelés vagy a bennem élő isteni útmutatás sodort. Ezt a földet én megváltoztatni nem tudom, de az már rajtam múlik, hogy elhalok benne, vagy pedig az adottságait, sajátosságait, lehetőségeit a saját hasznomra fordítva kiteljesítem mindazt magamban, amellyel Istentől kapott lelkem magja együttrezonál.