Az ápolás olyan sajátos segítő tevékenység, amelynek középpontjában a beteg vagy segítségre szoruló ember áll. Az ápoló azokban a mindennapi tevékenységekben nyújt támogatást, amelyeket az egyén egészségi állapotának romlása, fizikai gyengesége, ismereteinek hiánya vagy motivációjának csökkenése miatt átmenetileg vagy tartósan nem képes önállóan elvégezni.

Az ápolás célja nem csupán a segítségnyújtás, hanem az önállóság lehetőség szerinti megőrzése és helyreállítása is. Az ápoló arra törekszik, hogy a gondozott személy képességeit figyelembe véve minél több tevékenységet önállóan végezhessen, ezáltal csökkenjen a másoktól való függősége, és életminősége javuljon.

Az ápolás gyökerei egyidősek az emberiséggel. Amióta az emberek közösségekben élnek, természetes része életüknek a betegek, idősek, sérültek és gyengébb családtagok támogatása.

A legkorábbi időkben a gondoskodás elsősorban a család és a kisebb közösség feladata volt. Kiemelt szerepet töltöttek be ebben a nők, akik ösztönösen és a közösségben megszerzett tapasztalatok alapján segítették a betegeket. Gondoskodtak a táplálásukról, tisztálkodásukról, pihenésükről és biztonságukról, valamint arról is, hogy megfelelő menedék és nyugodt környezet vegye körül őket.

A gyógyításhoz azokat a lehetőségeket használták fel, amelyeket közvetlen környezetük kínált. Ismerték és alkalmazták a különböző gyógynövényeket, növényeket, terméseket és egyéb természetes anyagokat. Tudásuk elsősorban tapasztalati úton, nemzedékről nemzedékre öröklődött.

Az ápolás kezdetben tehát nem önálló foglalkozásként, hanem az emberi együttélés természetes részeként jelent meg. A beteg emberről való gondoskodás egyszerre jelentett fizikai segítséget, védelmet, táplálást és lelki támaszt. Ezek az alapvető elemek az ápolás fejlődése során is megmaradtak, miközben az ápolói tevékenység fokozatosan szervezettebbé, tudatosabbá és szakmailag megalapozottabbá vált.

fotók: Pinterest